Google+

Molotov-koktélokat gyújtott be az ENSZ Közgyűlés

Hozzászólás

Szerbia már ünnepelt, amikor Macedónia és Montenegró elismerte Koszovó függetlenségét

Molotov-koktélokat gyújtott be az ENSZ Közgyűlés

szerző: Kakuk György
2008. október 14. kedd

AZ ENSZ áldását adta a Koszovó elleni szerb bírósági keresetre, erre Macedónia és Montenegró elismerte a szomszéd függetlenségét. Feszült a helyzet, Kakuk György, a zóna hivatásos békefenntartója szerint a kontrollált káosz a cél.

Röviden, így az elején összefoglalom az elmúlt heti bejegyzés folytatásaként: Szerbia sikeresen megszavaztatta az ENSZ-közgyűléssel Koszovóval kapcsolatos beadványát. Vuk Jeremic szerb külügyminiszter az eredmény kihirdetésekor megkönnyebbülten hátradőlt, kezét a magasba emelte, és megtapsolta – azt hiszem, önmagát elsősorban. A 77 igen, 6 nem és 74 tartózkodás azt jelentette, hogy Szerbia az ENSZ-közgyűlés jóváhagyásával kéri majd a hágai Nemzetközi Bíróság véleményét Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségéről. Az Európai Uniónak nem sikerült egységes álláspontot kialakítania, négy tagállama a szerb indítvány mellett szavazott, a többiek tartózkodtak.

A pristinai reakciók, hogy is mondjam, önbizalmat próbáltak sugallni, de a hangok néha megremegtek. Belgrádban kamerák előtt pezsgőt bontottak, de visszafogottan és optimistán nyilatkoztak a jövőről. A minap belgrádi látogatásakor még Robert Fico szlovák miniszterelnök is azt találta mondani, hogy „ha egy kis igazság is létezik a világon, akkor azt Szerbiának majd sikerül bizonyítania Hágában”. Nem nehéz kitalálni: Szlovákia képviselője igennel szavazott az ENSZ-ben.

Nem tartott azonban sokáig az ünneplés. Megtörtént az, amit Belgrádban – különösen a szavazás után – a legkevésbé vártak. Egy nappal a New York-i voksolás után Montenegró és Macedónia kormánya bejelentette: elismeri a független Koszovót. Na, ez kiverte a biztosítékot Belgrádban. Sokaknál Podgoricában is.

A szerbek arra számítottak, hogy majd most véglegesen, de legalább a Nemzetközi Bíróság döntéséig, leáll Koszovó nemzetközi elismerése. Erre éppen a két Koszovóval szomszédos ország emelte ötvenre a függetlenséget elismerő országok számát. Belgrádban ezt, különösen a montenegrói aktust, hátbatámadásnak értékelték.

Majdnem azt írtam: két dolog biztos, pedig semmi sem az, inkább azt lehet mondani, hogy néhány dolog sejthető. Montenegrón és Macedónián érezhetően nagy volt a diplomáciai nyomás. Így talán eléggé diplomatikus meg PC a dolog. Mert azt is írhattam volna: tekergették a töküket, aztán eddig bírták. Bizonyára vannak dolgok, amelyeknek a bekövetkezését Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnök szeretné elkerülni. Például bizonyos dossziék felnyitását. Hallani mindenféle cigarettacsempészési ügyekről még a kilencvenes évekből. Az biztos, hogy Olaszországban nyomozás is indult, letartóztatási parancsot is kiadtak Djukanovic ellen. Aztán az egész ügy szépen elcsendesedett. A dossziék azonban valahol ott fekszenek…

Nem számított az elismerésre a Belgrád-barát montenegrói ellenzék. Tízezres tömegdemonstráción mondott véleményt a kormány döntéséről, majd fenekestől felforgatta Podgorica belvárosát. Molotov-koktélok repültek kormányépületekre, rohamrendőrökre. Könnygáz és sebesültek serege borította a montenegrói főváros utcáit. Az ellenzék, miután összeszámolta a sebesülteket, folytatást ígért: 48 órát adott Djukanovicnak, hogy vonja vissza a Koszovót elismerő döntést.

Szkopjében csendesebben vették tudomásul, hogy Macedónia jegyzéket váltott Koszovóval. Persze ez sem lesz sima menet. A megállapodás szerint Koszovó az alkotmányban rögzített nevén ismeri el Macedóniát. Ennek meg a görögök nem fognak örülni. Hivatalos álláspont egyelőre nincs, de biztosak lehetünk benne, hogy lesz.

Körbeérnek hát a dolgok, és a kontrollált káosz felé tartanak. Ami megfelelő helyzet, mert hát csend van, vér nem folyik.

 

Reklámok

Itt lehet kommentelni!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

BircaHang

magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Magyar Narancs Online

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Gépnarancs

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Pestiside.hu

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Politics.hu

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Ródmúvi

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

www.galamus.hu

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Gréczyblog

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Hungarian Spectrum

reflections on politics, economics, and culture

The WordPress.com Blog

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

%d blogger ezt kedveli: