Google+

Mennyit ér Szamoa elsimerő nyilatkozata?

Hozzászólás

Szerbia a hágai Nemzetközi Bíróság elé viszi a koszovói függetlenedés ügyét, de ez sem megoldás

Mennyit ér Szamoa elsimerő nyilatkozata?

szerző: Kakuk György
2008. szeptember 16. kedd

Szamoa kormánya tudatta a koszovóiakkal (és a világ közvéleményével), hogy hivatalosan is független államként ismeri el Koszovót. Huh…

Mitrovicában hullik az eső, és beesett a 46. nyilatkozat is, amely függetlennek ismeri el a kormányzatot, de a szamoai kormány gesztusa sem segít. Kakuk György, a zóna békefenntartója szerint az albánoknak és a szerbeknek önként ki kéne egyezniük.

Esik. Mondhatni, mint a világ tőzsdeindexei, ami rossz vicc lenne, miközben a virtuális pénzekkel kereskedők mohósága rántja magával a mélybe a gazdaságokat. Lehman Brothers, Merill Lynch bevégeztetett, többek meg még ott kapaszkodnak a párkányon, már csak az ujjhegyeik tartják őket. Persze Magyarországra nem fog semmi sem „begyűrűzni”, ott áll majd a válság Hegyeshalomnál, keresi a vámost. Jó napot kívánok, bejelentenivalója van-e? – erre a kérdésre vár majd a válság, de nem lesz kitől megkérdezni, így megáll, nem jön tovább egy tapodtat sem, még szivárogni sem fog. Itt Mitrovicában a víz szivárog, más nem, mert, mondom, esik.

Depressziós egy idő, persze kikérném magamnak, ha verőfényes napsütésben jönnének ezek a hírek. Nem jöttek akkor, csak most. Időzítve lettek, szinte biztos. Ide nem szivárog be a gazdasági válság, hova jönne? – tevődne fel a legitim kérdés, nincs gazdaság, nincs válság. Jó ez így. Koncentrálhatunk az ENSZ 63. közgyűlésének kezdetére. Hétfőn vége lett a 62.-nek, és rögtön utána el is kezdődött a 63. Így szokott ez történni, semmi különös.

Írtam már arról a múltkor, hogy miféle dolgok forognak kockán. Szerbia határozati javaslattal kíván előállni. Elő is fog. És szeretné kikérni a tagállamok véleményét Koszovóról meg arról a keresetről, amelyet a hágai Nemzetközi Bírósághoz juttatna el. A kereset Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségének jogszerűségét támadja.

Boris Tadic elnök a minap higgadtan nyilatkozott. Arról beszélt, hogy Szerbia békés eszközökkel kívánja megvédeni területi integritását, ennek része a kereset, és csupán arra kérik a bíróságot, vizsgálja meg, hogy a függetlenség, amelyet az albán többség kikiáltott, összhangban áll-e a nemzetközi jog szabályaival.

A nyitó ülésen fel is szólal majd Tadic, gondolom, támogatókat akar majd szerezni indítványukhoz. Nem lesz nehéz. Még akkor sem, ha a keddi napon 46-ra emelkedett azon országok száma, amelyek elismerték a független Koszovót. Kapaszkodjanak meg, Fatmir Sejdiu elnöknek írott levelében Szamoa kormánya tudatta a koszovóiakkal (és a világ közvéleményével), hogy hivatalosan is független államként ismeri el Koszovót. Huh… Beleremegtem a hírbe.

Gyors fejszámolás, százkilencvenháromból negyvenhat, akkor az száznegyvenhét, éppen ennyi ENSZ-tagállam nem ismerte el függetlennek Koszovót. Hogy is mondjam… Vannak ugyan nem papírforma-eredmények ebben a sportban is, de nem tennék komolyabb pénzt a szerb javaslat ellen.

Különösen annak tudatában, hogy tényleg úgy tűnik, javaslatuk átmegy a közgyűlésen, és simán landol egy hágai íróasztalon. Akkor majd évekig el lehet vitatkozni, tanúkat, szakértőket hívni, jelentéseket készíttetni, meg mindenféle ilyenek, hogy akkor vajon jogos volt-e ez a dolog. És akkor majd a nemzetközi elismerések még jobban belelassulnak a mindennapokba, nem mintha a szamoai bejelentés maga lett volna az áttörés, a gátszakadás meg ilyenek, de akkor még Szamoa sem lesz, a Marshall-szigetekről nem is beszélve.

Befagy majd ez a konfliktus, hacsak a felek önszántukból, hogy is mondjam, fakultatíve, el nem kezdenek egymással beszélni. Nem szeretetből, szívből jövően, csupán hideg tekintetű technokrataként, érdekeiket szem előtt tartva megpróbálnának, még egyszer leírom, megpróbálnának találni egy legkisebb közös többszöröst, és akkor hátha. Talán nem fagy be a dolog. Nem lesz konfliktus, csomagolhat a külföldi békefenntartó, mehet mindenki haza. Esetleg Grúziába.

 

Reklámok

Itt lehet kommentelni!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

BircaHang

magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Magyar Narancs Online

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Gépnarancs

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Pestiside.hu

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Politics.hu

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Ródmúvi

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

www.galamus.hu

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Gréczyblog

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Hungarian Spectrum

reflections on politics, economics, and culture

The WordPress.com Blog

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

%d blogger ezt kedveli: