Google+

Alapszabály

1

január 28, 2013 Szerző: Kakuk György

Photocredit: Tóth&Tóth

Photocredit: Tóth&Tóth

Mert ugye minding csak a Gyurcsány. Ha van rajta sapka, ha nincs. És ebben a nagy fejfedő megfigyelésben fontos részleteket a magyar sajtó észre sem vesz. Jó, értem én. Az elmúlt hétvége bigsztorija az LMP oszlik nem oszlik, Schiffer vagy Jávor dilemmája volt.

Ehhez képest a Demokratikus Koalíció kongresszusa egy unalmas flottul megszervezett ötórai teázás volt. Még akkor is, ha a párt küldöttei elfogadtak egy hatvan oldalas dokumentumot, amely szombattól a párt programjának is lehet nevezni. Továbbá Gyurcsanyon már megint nem volt sapka. Vagy volt.

Egy fontos részlet úgy tűnik elkerülte a kollégák figyelmét. A DK kongreszusán volt egy beszéd, amely nem csak a magyar politikai beszédek alacsonyra tett lécét ugrotta magasan meg ez önmagában még nem lenne hír. De az utóbbi évek egyik legjobb politikai programadó szónoklata volt.

Vitányi Iván, a Demokratikus Koalíció örökös tiszteletbeli elnöke mondta ezt a beszédet. Hogy pontosan értse mindenki, mi az amiért balközép párt a DK. Hogy hol vannak azok a szociáldemokrata gyökerek, meg mit is jelent ma a modern baloldaliság. Hogy összeegyeztethető a piacgazdaság és a társadalmi szolidarítás. Hogy nem kell a társadalom egyharmadát otthagyni az út szélén.

A 88 éves veterán politikus mindezt világossá tette és közben azért szólt arról is, hogy polkolian nehéz lesz a jelenlegi rezsimet leváltani. És ami úgy tűnik elkerülte a Gyurcsány fixacióban szenvedő kollégák figyelmét Vitányi betolta a hétvége bon mot-ját, amikor az alkotmányról beszélt. Gyorsan rájött, hogy ez már nem is alkotmány. Kereste, de nem találta az alaptörvényt, alapszabály lett belőle. Gyorsan helyesbített: a centralis erőtér alapszabálya. Nehéz lenne vele vitatkozni.

Reklámok

One thought on “Alapszabály

  1. Kovacs Geza szerint:

    Sajnos ebben az evben nem volt alkalmam meghallgatni a Vitanyi Ivan beszedet, de mult evben igen, es csak azt tudom mondani, hogy ha az ezevi hasonlo, az eveket semmibe vevo, dinamikus, a helyzetet es celokat minosegileg megfogalmazo volt, akkor a resztvevok nem hiaba toltottek ott az idejuket. Igen, a tiszta beszedet mindenkihez el kellene juttatni, meg akkor is, ha hosszu ut fog elvezetni a megvilagosodashoz.

Itt lehet kommentelni!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

BircaHang

magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Magyar Narancs Online

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Gépnarancs

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Pestiside.hu

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Politics.hu

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Ródmúvi

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

www.galamus.hu

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Gréczyblog

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Hungarian Spectrum

reflections on politics, economics, and culture

The WordPress.com Blog

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

%d blogger ezt kedveli: