Google+

Ezért nem

5

január 22, 2013 Szerző: Kakuk György

csaszar_attila_normalKomáromban tartott lakossági fóruma után Gyurcsány Ferenc nem nyilatkozott a HírTV-nek. Ahogy a tudósítást a stúdióból felkonferálták kiderült: „továbbra sem“. A tudósítás nem sok szót érdemel. Arról szólt, hogy néhány Jobbik szimpatizáns, hogy próbálta megzavarni Gyurcsány fórumát. Az azonban érdekes, hogy a riporter benne hagyta a tudósításban azt a részt, amelyben Gyurcsány azt mondja: „azért nem nyilatkozok önnek mert tisztességtelennek tartom.“ A riporter Császár Attila volt. Hogy miért tartja Gyurcsány tisztességtelennek Császárt, az nem derült ki a tudósításból.

Elmondom hát, én miért tartom Császár Attilát tisztességtelennek. Nem manikürözök apró részleteken csupán két dologról írnék.

Még 1993-ban ő volt az, aki „oknyomozó“ riportot készített a Magyar Televízióban, amelyben azt állította, hogy 1992. október 23i tudósításában az Esti Egyenleg szándékosan hamis információkat közölt, abban a riportjában, amelyben Gönz Árpád köztársasági elnök kifütyüléséről tudósított. Császár, nyilvánvaló kormányzati támogatással azt állította, hogy az Egyenleg tudósításában mutatott Árpád-sávos zászlót lengető neonácinak öltözött csoport nem volt ott a téren. Állítása szerint a riportban bemutatott felvételek, nem a Kossuth téren készültek és az Esti Egyenleg szándékosan hamis színben mutatta be a tényeket. Akkor ugye még a jobboldal számára sem volt komilfó az árpád-sávos zászló és a nyilas maskara. Császár riportja elindította azt a lavinát, amely 1993 október 26-án végleg maga alátemette az Egyenleget.

2006 szeptember 17-én Császár Attila, akkor már mint a HírTV száguldó riportere, volt az, aki élőben kommentálta a Magyar Televízó Szabadság téri székháza előtt történő eseményeket. A események hatása alá került, objektivitását, ha volt neki ilyen, a gyermeki izgalomtól teljesen elveszített Császár élő adásban többször forradalomnak nevezte azt ami a téren történt.
Ha netán még egyszer ebben az életben megkérdezné Gyurcsányt Császár Attila, ugyan mondja már el, miért nem tartja őt tisztességesnek, akkor az javaslom mondja el ezt a két történetet. Hátha belefér a tudósításba. Egy próbát talán megérne.

Reklámok

5 thoughts on “Ezért nem

  1. barragon szerint:

    A (RÉM) HírTv-nek tisztességes ember nem is nyilatkozik!

  2. dinamik szerint:

    Hol van már az Egyenleg? Az utolsó tisztességes hírműsor volt.

  3. Jozsef Andrási szerint:

    Csak gratulálni lehet a magyarázatért!

  4. fityisz szerint:

    már nem azért de az ATV sem éppen a korrekt tudósításairól híres

  5. Martin Lakatos szerint:

    A büfét fosztogató csőcseléket pedig forradalmároknak nevezte a kis demokrata, aki lőszerrel jár a Parlamentbe.

Itt lehet kommentelni!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

BircaHang

magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Magyar Narancs Online

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Gépnarancs

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Pestiside.hu

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Politics.hu

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Ródmúvi

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

www.galamus.hu

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Gréczyblog

РОДМУВИ - Kakuk György új és régebbi írásai

Hungarian Spectrum

reflections on politics, economics, and culture

The WordPress.com Blog

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

%d blogger ezt kedveli: